SZINKRON – párkapcsolati tréning
A szerelem vak! – és a „szakértők” mosolyogva legyintenek, miközben Ti ragyogó szemekkel és némi elfogultsággal meséltek az elköteleződés felé haladó párkapcsolatotokról. Nem is értitek, hogy miért mondják ezeket? Értetlenül kérditek, hogy mások miért nem látják a körülöttetek ugrándozó szivárvány pónikat és a cikázva röpködő szebbnél szebb pillangókat?
Nincs semmi gond! Tudjuk, miről beszéltek, és mit éreztek! Teljesen rendben vannak az érzéseitek, mert a párkapcsolat első és második éve az összeolvadásról, egymásra hangolódásról szól, és ebben az időszakban a valóság inkább a vágyott lét állapota, ami majd halad tovább a realitás felé. A kihívások ekkor még megugorható halmoknak látszódnak, de a valóságban azok hegyek is lehetnek, és a hatékony leküzdésük idővel már összehangolt csapatmunkát igényel.
Erre a csapatépítésre hívlak meg Benneteket. A kettőtök közötti kölcsönös vonzalom a kezdete a nagy kalandotoknak, és a biztonságos folytatáshoz szeretnénk útravalóként néhány készséget és ismeretet adni.
Ezek segítségetekre lehetnek, hogy kapcsolatotok építése biztonságosabb legyen, és az idővel felmerülő nézeteltérésekben, kihívásokban konstruktívan tudjatok megoldásokat kimondani úgy, hogy mindenki számára biztonságot és megelégedettséget jelentsenek azok.
Sokan a rossz tapasztalatok, belső bizonytalanságok miatt ódzkodnak az elköteleződéstől, de ugyanakkor vágynak az elfogadó kapcsolatra, az intimitásra, amit egy társtól kaphatnak, de nehezen nyílnak meg. Ne hagyd, hogy a félelem legyen az erősebb a fenti kérdésben, adj esélyt magadnak és a párodnak. Szerezzetek ismereteket, sajátítsatok el új készségeket, bízz magadban és a társadban! Legyetek SZINKRONBAN!
Kinek ajánlott?
Fiatal pároknak, akik az együtt tervezik a jövőjüket, elköteleződtek egymás mellett, és belátható időn belül összeházasodnak. Szeretnék, ha kapcsolatuk erősödne, letisztulna és hatékonyabban funkcionálna.
Fiatal házasoknak, akik már házasok és ez idő alatt megtapasztaltak néhány konfliktust. Kezdeti „hurrá optimizmusuk” kezd átmenni hétköznapi realizmusba és szeretnének az előttük álló várható krízisekre időben felkészülni.
Fiatal házasoknak, akik előtt sok rossz párkapcsolati példa volt. Külön-külön már az eredendő családjukban eldöntötték, hogy mi minden nem szeretnének a saját kapcsolatukban megélni (ez nálunk soha nem fog megtörténni), de azt, hogy hogyan kellene másként, jobban szervezni, reagálni, megbeszélni a saját párkapcsolatukban megjelenő kérdéseket, azt még nem sikerült felfedezniük, ezért segítséget igényelnek ehhez, mielőtt tudattalanul is a felmenőik módszereit, megoldás sémáit alkalmaznák.
Hogyan zajlik?
A foglakozások interaktív módon zajlanak. Törekszünk arra, hogy 40% elmélet és 60% gyakorlati ismeretet közvetítsünk. A foglalkozások 120 percesek és kéthetente szerveződnek. A 7 alkalmas csoportfoglalkozás után 1 alkalmas 90 perces egyéni konzultációt biztosítunk a párnak. Ezzel lehetőséget adunk a személyes kérdések átbeszélésére. A foglalkozások hétköznap az esti órákban vagy hétvégén zajlanak.
A foglalkozás során kitérünk a párkapcsolat megalapozásának fontosságára és annak módjára, beszélünk annak fázisairól. Szó lesz a család fejlődésének sajátosságairól és az útközben felmerülő kihívásokról. Átnézzük a kötődési stílusokat és az intimitás megtartásának módját. Elengedhetetlen a kommunikáció és a konfliktus kezelés ismerete, és az ebben való fejlődés. Említést teszünk az aktuális családtámogatási lehetőségekről, valamint a szülőkkel és rokonokkal való kapcsolat kérdéséről.
A jól működő párkapcsolat egyik alapja a reális önismeret. Segítünk behatárolni a személyiségetek kedvező és fejleszteni való részeit, hogy ezek ismeretében kevesebb konfliktus legyen köztetek és tudatosabban tudjatok működni. Minden alkalommal olvasnivalót is fogunk kínálni az érintett témában, azoknak, aki szeretnének részletesebben is tájékozódni.
Mit várhattok?
Az ismeretek és az új készségek nem mentenek meg bennetek a konfliktusoktól, de nem mindegy, hogy hogyan kezelitek majd azokat. Kommunikációtok minősége fejlődik, így képesek lesztek a nehezebb dolgokról is beszélgetni. Megismeritek azokat a fontossági sorrendeket, amik védelmet jelenthetnek a közös életetek során. Az önmagatok és egymás mélyebb megismerésén keresztül képesek lesztek időben felismerni azokat a kényes területeket, amik a kapcsolatotokban veszélyes pontként jelentkezhetnek, és így elkerülhetitek azokat az „álló háború”-jellegű játszmákat, amik középtávon örömtelenné tehetnek benneteket.
Több éves pár- és családterápiás konzultációknak köszönve, sok esettel találkoztunk és vannak tipikus hiányosságok, amik ha megjelennek, a párkapcsolat veszélybe kerül. Ezeket ismerve szeretnénk olyan ismereteket átadni Nektek, hogy az örömben és izgatottságban kimondott IGEN-etek, hosszú távú lehessen. Ezért kerüljetek SZINKRONBA!