Művészetterápia – az élményalapú önismeret
Mindannyiunk életében megjelennek kisebb-nagyobb krízisek, amelyek hosszabb-rövidebb időre „lefoglalnak” bennünket, hiszen a hétköznapi tennivalóink csendes pillanataiban ezeken rágódunk. Ilyenkor a lelkünkben gyűrődő terhek megemelik a stressz hormon szintünket, így esetenként indokolatlanul ingerlékenyebbé válunk, vagy szorongóan megpróbáljuk elkerülni a legkisebb kihívást is. A hevesebb érzelmi megnyilvánulásainkkal gyakran elijesztjük a környezetünket, a bizonytalan attitűdünkkel pedig kirekesztjük önmagunkat saját életünkből. Ez egy kimerítő krízis állapot, ami legtöbbünk számára ismerős. Ha tartósan ebben maradunk, a mentális kimerültségen túl, fizikailag is megbetegedhetünk. De nem kellene eljutni idáig! A begyűrűzött állapot, változás után üvölthet az életünkben.
A krízisekkel való megküzdés közben mindig fejlődik a személyiségünk, erősödik a lelki ellenálló képességünk, kitartóbbakká válunk, idővel magabiztosságunk is növekszik. Már nem csak önszuggerálással igyekszünk reggelenként monoton hangon felolvasgatni a fürdőszobatükörre kiragasztott pozitív idézeteket, hanem társas helyzetekben is fel merjük vállalni érzéseinket, képviselni véleményünket, megfogalmazni határainkat.
Ebben segít a művészetterápiás önismeret.
Kinek ajánlott?
Mindazoknak, akik eldöntötték, hogy:
- nem szeretnének tovább időt veszíteni egy beragadt élethelyzetben, időszakban,
- szeretnék csökkenteni a folyamatos stressz okozta nyugtalanságot, elkerülve a betegségeket,
- szeretnének felszabadulni a lelkükben kavargó és visszatérő negatív érzelmek lenyomásából,
- agresszív kirohanásaik elidegenítik a körülötte lévőket, de rettegnek az elmagányosodástól,
- megszeretnék fogalmazni saját határaikat és asszertív módon készek ezt közölni is,
- társas kapcsolataikban önazonosan, kiegyensúlyozottan szeretnének működni
Hogyan zajlik?
A művészetterápia kreatív gyakorlatokkal (különféle képzőművészetben használt technikák, mesék feldolgozása, zenei élmények, képi szimbólumok asszociációja) segíti a kliens belső munkáját. A módszer a kreativitásra fókuszál, ezen keresztül a személyiségünk tudatalatti elemeit segít a tudatosság szintjén megjeleníteni. Elfojtott (de az egyénre mégis hatást gyakorló) érzések, meggyőződések fogalmazódnak meg, amelyek helyesen kezelve, felszabadítóan hatnak. A változatos alkotó folyamat segítségével, „AH-A” felismerések születnek, és átkereteződnek a krízis okozta bekorlátozó gondolatok. Az érzelmek fokozott felszabadítása lehetővé teszi a valós nehézségek, elakadások megfogalmazását, a biztonságos, elfogadó, támogató környezetben pedig megjelennek új megoldási irányok, valamint a reményteljes és valóságos jövőkép.
A Komplex Művészetterápia hatásmechanizmusa személyiségünk teljes egészére hatással van.
Egy egyéni foglalkozás 90 percig tart, kétheti rendszerességgel. A tapasztalatok azt igazolják, hogy 10 alkalmat követően a kliensek életében elkezdődtek a kívánt változások. Döntő többségük tovább folytatja az elkezdett folyamatot.
Mit várhatunk?
A művészetterápia nem művészeti műhely, hanem önismeret, ami a lélektani helyreállást segíti.
A kliensek arról számoltak be, hogy az egyéni foglalkozásokat követően növekedett az önbizalmuk, határozottságuk, bátrabban képviselik önmagukat és érdekeiket a konfliktusos helyzetekben, de figyelemmel tudják tartani másokét is. Az agresszív viselkedést felváltotta az egészségesebb önérvényesítés, a szorongásra hajlamos személyek szorongási szintje csökkent, és a kliensek reális önértékelése erősödött, valamint jövőképet és célokat tudtak megfogalmazni.