Mindannyiunk életében megjelennek kisebb-nagyobb krízisek, amelyek hosszabb-rövidebb időre „lefoglalnak” bennünket, hiszen a hétköznapi tennivalóink csendes pillanataiban ezeken rágódunk. Ilyenkor a lelkünkben gyűrődő terhek megemelik a stressz hormon szintünket, így esetenként indokolatlanul ingerlékenyebbé válunk, vagy szorongóan megpróbáljuk elkerülni a legkisebb kihívást is. A hevesebb érzelmi megnyilvánulásainkkal gyakran elijesztjük a környezetünket, a bizonytalan attitűdünkkel pedig kirekesztjük önmagunkat saját életünkből. Ez egy kimerítő krízis állapot, ami legtöbbünk számára ismerős. Ha tartósan ebben maradunk, a mentális kimerültségen túl, fizikailag is megbetegedhetünk. De nem kellene eljutni idáig! A begyűrűzött állapot, változás után üvölthet az életünkben.  

A krízisekkel való megküzdés közben mindig fejlődik a személyiségünk, erősödik a lelki ellenálló képességünk, kitartóbbakká válunk, idővel magabiztosságunk is növekszik. Már nem csak önszuggerálással igyekszünk reggelenként monoton hangon felolvasgatni a fürdőszobatükörre kiragasztott pozitív idézeteket, hanem társas helyzetekben is fel merjük vállalni érzéseinket, képviselni véleményünket, megfogalmazni határainkat.  

Ebben segít a művészetterápiás önismeret.